fbpx

Helllo Vino

Közösség

Minden lokális közösségnek kell egy kis hely, ahol programok vannak, ahol leülhetnek az emberek beszélgetni – közben ehetnek, ihatnak, jól érezhetik magukat. Ez hozza közelebb az embereket, alakítja a közösséget. Gazdagréten ilyen hely a Helllo Vino.
A neve alapján azt gondolhatnánk, a bor van a középpontban. Talán a kezdeti koncepcióban így is lehetett, de mára egy kis kulináris központtá és közösségi élettérré vált a hely.

Feltét ajánlás

A bor mellett vannak sörök, kézműves hús- és tejtermékek, sajtok és friss pékáru. A tulajdonos a gasztronómia szerelmese, a választék kialakításánál az adott ételnek vagy italnak kell meggyőznie őt, hogy az a vásárlók elé kerülhessen. Jó lehet a válogatás, hiszen a beszállítók egymásnak adják a kilincset a kora délutáni órákban – fel kell tölteni a pultokat. A választék előnye, hogy azonnal ajánlani is tudnak a kenyérhez az átvételnél feltétet. Egyszer én is kértem ajánlást tőlük. Akkor Derecskei füstölt padlizsánkrémet, chilis rozmaringos sütőtököt, diókrémet és csokis körtelekvárt ajánlottak elsőnek. Végül a befutó az egyik kedvencem, a házi májas lett. Nyami! 😊

Programok

Csütörtök délutánonként, mikor megérkezem a kenyérrel, gyakran van a hátsó kis konyhában nagy mozgás. Hidegtálak készülnek az esti borkóstolóra, nyárbúcsúztatóra, vagy csak egy baráti társaság esti összejövetelére. A program majdnem mindegy. A lényeg, hogy összejöjjenek az emberek és jól érezzék magukat. Hiszen a közösség az első!