fbpx

Kalácsok

Egy új kihívás!

A pékség mellett megnyitottuk a kis boltunkat is, ahol sütés napokon a máriahalmiak és környékbeliek átvehetik kenyereiket. Így, a bolt nyitásától kezdve abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy ha kedvünk úgy hozta, süthettünk valami apróságot, vagy kispróbálhattunk egy új receptet, amit azonnal meg is tudtunk kóstoltatni. Készült így többféle keksz, mézes sütemény, és így készültek el az első kalácsok.

Eltelt egy-másfél év, amikor úgy éreztük, ideje a rozskenyér mellé más terméket is behozni a választékba. Amikor létrehoztuk a pékséget, volt pár szabályunk arról, hogy mit nem szeretnénk felhasználni: nem lehet a pékségben élesztő, lehetőleg a liszten kívül más allergén alapanyagot ne használjunk. Sokan kételkedtek abban, hogy jó kalács készülhet kovászból. Már ez is motivált minket, hogy megmutassuk, mit tudunk. Egy ismerősünk kifejezetten vegán terméket keresett. Segíteni akartunk neki, ez viszont újabb kihívást jelentett a termékfejlesztésben. De sikerült!

Az első kalács

Első lépésben sima kalácsot készítettünk, de hiányérzetünk volt. Édesszájúak vagyunk, kellett bele nekünk egy kis töltelék. Elsőnek a kakaós kalács készült el, majd a narancsos-csokicseppes és az aszaltszilvás-fahéjas kalács. Idén szeptemberben, külön vevői kívánságra, mákos kalácsot is készítettünk, ami közkívánatra az állandó portfólióba is helyet kapott.

Az alap kovászos kalácsunkban nincs töltelék, és négy egyforma „gerezdre” szétszedhető. Ehető mézzel, lekvárral, sós kenegetőssel, esetleg kakaóba mártogatva… Ki hogy szereti! Hagyja kibontakozni a feltét ízét.

Csupacsokis

Kakaós (vagy, ahogy vevőink hívják, a csupacsokis) kalácsunkból, mire kisül, folyik ki a töltelék. Kevesebbet viszont nem akarunk bele tenni, emiatt pedig ragacsos lesz a fogyasztó keze. De ez csekély kellemetlenség az édes, „bűnös” élvezethez viszonyítva!

A mi pékségünkben olyan a szilva...

Az aszalt szilva és a fahéj kettőse klasszikus. A nyári kánikulában a hűvös téli összebújós estéket, a hidegebb őszi és téli napokon a nyárvégi szilvás gombócozás varázsát eleveníti fel. Az aszalt szilvás, fahéjas kalácsunk bármikor az asztal köré varázsolja az ünnepi hangulatot.

Csemege, amit nagyim is imádott!

Imádom a kandírozott narancshéjat csokoládéval áthúzva. Ennek a csemegének az ízvilágát akartuk belevarázsolni kalácsunkba. A visszajelzések alapján sikeresen. Ha kerek formája lenne, azt hinném, hogy kuglóf. Magában, vajjal vagy lekvárral tökéletes reggeli vagy uzsonna alapanyag.

A magyaros klasszikus

A mákos egy klasszikus kalács, amit nem kell túlmagyarázni. Imádtuk gyerekként, imádjuk most is, és imádják a gyerekeink is. Nem véletlen, hogy a „mákod van” kifejezés jót jelent! Kérésre készítettük az első darabokat, és hamar közönségkedvenc lett!

Ennyi röviden a 100% kovászos, 100% vegán kalácsok története. A titok az édeskovász. De az már egy következő sztori főszereplője lesz!

Mákos kalács

Szólj hozzá!