fbpx

A másik bolt

A másik bolt – Több mint dasBrotHU rozskenyér-átvevőpont

Nem könnyű feladat A másik bolt bemutatása, mert rozskenyér-átvevőpontjaink közül erről írtak a legtöbbet a különböző médiumokban. Sokszínűsége miatt a legnehezebben leírható hely. Talán így lenne a legegyszerűbb elkezdeni: „Kezdetben volt…”

A hely

Kezdetben volt egy borszaküzlet a mostani boltnál két térrel lejjebb. Vele egy helyiségbe költözött a Kertvárosi virágüzlet, és rövid időn belül már kicsi lett a hely. Ezért nyitni kellett egy másik boltot. Így született meg Wekerlén, a Kós Károly téren A másik bolt. A bor ma is az alapválaszték részét képezi, de a teljes kínálat kielégíti, amit egy termelői piactól elvárhatunk. Azonban nem elég termelőinek lennie az árunak, itt a szortimentbe csak a minőségi termékek kerülhetnek be – legyen az kávé, vaj, felvágott, paradicsom vagy rozskenyér. A kávéról jut eszembe: A másik bolt a belső terének növekedésével kis kávézóvá is alakult, közösségi térré, helyi kulturális és gasztronómiai tanácsadó- és beszerzőközponttá.

A csapat

Hosszú ideig A másik bolt egy one-man show-ként működött. Fábi mögül ekkor még hiányoztak azok a kollégák, akiket a helyiek elfogadnak, akik – hozzá hasonlóan –  olyan személyes kontaktust képesek kialakítani a vásárlókkal, hogy azok úgy érezzék magukat, mintha hazajárnának. Mára már kialakult „a csapat”. Peti és Bence versenyt főznek, ki készíti a jobb ebédet, Dorka – ha van inspirációja – lekvárt főz. (A narancslekvárja tökéletesen passzol a rozskenyerünkhöz!)

Kenyér, kenyér, rozskenyér – és minden, ami hozzájuk kell

Az üzlet az alapterületéhez képest meglepően nagy pékáruválasztékkal rendelkezik. Volt idő, amikor minden nap más pékség szállította a kenyereket, csigákat, bucikat. Ma már egy nap több sütöde áruja is megtalálható a polcokon, sőt Fábiék egy saját pékséget is nyitottak. Változatos és minőségi kínálat a város szélén. Azért érdemes előre leadni a rendelést, mert elkapkodják a vásárlók!

A dasBrotHu rozskenyeret, aki nálunk adja le rá a rendelést, átveheti A másik boltban is!

Az átvételnél lehet kérni ajánlást, mivel együk a kenyeret. A polcokon található lekvárok, a hűtőkben lévő tejtermékek, felvágottak széles kínálatából mindenki találni fog olyat, ami számára a legjobb.